Több, mint 4 év után született ismét új Edda album, bár menet közben azért akadtak kiadványok. Azt, hogy nem lustálkodott a zenekar a stúdióalbum-mentes időben, bizonyítják a koncerteken már 1-2 éve játszott új dalok. (Sőt, az egyik dal szövege már 3 éve meg volt, ez aztán a koncert dvd-re is felkerült, ez volt az első jele, hogy valami kialakulóban van.) - Horváth Roland kritikája

A lemezről az első hírek még 2007 nyarán jöttek, miszerint koncept album készül, és a címe Szerelmi átkok és áldások lesz. Annak idején Pataky szóba hozta egy beszélgetés közben, hogy a szövegek készen vannak, és első tippre azt mondta, hogy még az év végén szeretnék kihozni a Sportaréna koncertre. Aki beleássa magát a szövegekbe, az nagyjából nyomon tudja majd követni mindazt, ami a tavalyi évben lezajlott a bulvár-médiában Attila körül. Igazából ennek fényében kíváncsi lennék, hogy az eredetileg tervezett szövegekkel készült-e az album, vagy menet közben változott-e, ahogy Attila élete is. Egy biztos: azt mindenki észre fogja venni, aki kicsit is figyelt a felhajtásra az elmúlt évben, hogy ez az eddigi legszemélyesebb hangvételű lemez az Edda történetében.

A lemez felépítése koncepciózus, és az eredeti témakör miatt igazából 2 dal (Ott leszünk, A jóllakott csapat) nem is illik a lemezre emiatt, ezeket inkább egy különálló maxin kellett volna kihozni, nélkülük az egész valahogy egységesebbnek tűnne. A dalok az album elejének szakítás miatti bánatából eljutnak egy pozitívabb irányba, majd a düh vezet a megnyugvásig. Éppen e miatt alakulhatott úgy, hogy egy döngölősebb dal után mindjárt két lassú tétel jön, és elsőre ez picit talán leülteti a hangulatot.

Néhány hallgatás után talán „A test szava”, a ”Lerázom magamról”, valamint „A fény és a szeretet” ragadhat meg a fülekben, na és „A csend igazsága”. Ez a dal már másfél éve rendszeresen élőben megszólal a koncerteken, de ahogy ide meghangszerelték, az nem csak az albumról emeli ki, hanem az egész Edda életmű egyik legzseniálisabb dala, hogy ne mondjam, az Edda „Stairway to Heaven-je” számomra. (Többek között ezért is „zavar”, hogy ezután még odakerült egy politikai tartalmú dal, ez méltóbb lezárása lenne a lemeznek.)

Viszont fura pl. a „Mert így volt jó”, aminek az énektémája akár egy Szécsi Pál lemezre is elmenne, vagy a „Kavarunk”, aminek a verzéje már ismerős a 17-es album „Ebből elég” című dalából, csak az gyorsabb tempót kapott. Alapvetően a fent említett apróságok ellenére, zeneileg hibátlan anyag, nem is véletlen, hogy sem Pataky énekéről, sem a hangszeresek játékáról nem írtam, úgyis csak dicsérni tudnám.

Nekem leginkább azért tetszik az anyag, mert egy-két refréntől eltekintve, nem egy „tipikus” Edda album született (értsd: Edda 6., Szaga van, Szélvihar, 13.), a jól ismert vonalon megírt slágerekkel, hanem tele van olyan újdonságokkal (mind stílusában, mind hangszerelésében), amik bizonyítják, hogy 30 év (szinte) folyamatos alkotás után is lehet újat mutatni, izgalmasnak maradni.